A téli madáretetés 5 legfontosabb szabálya
A madáretetés során egyszerre gazdagodhatunk a madármegfigyelés örömével, valamint segíthetünk a madaraknak, hogy könnyedén átvészeljék a telet. Ahhoz azonban, hogy segítsünk, és ne okozzunk bajt, fontos, hogy néhány egyszerű szabályt betartsunk. Lássuk, melyek ezek!
1. Ne etessük a madarakat a madáretetési időszakon kívül!
A téli madáretetési időszak nagyjából december elejétől, március második feléig tart. Az etetőre látogató madarakat, az első tartós fagyok beköszöntétől, a fagyok megszűnéséig lássuk el élelemmel. Nagyon fontos, hogy a költési időszakban, a fiókák kikelése után ne helyezzünk már ki madáreleséget, mivel a fiókák nem tudják megemészteni a magokat, és ez a pusztulásukat okozza!
2. Csak a megfelelő eleséggel etessünk!
A legolcsóbb megoldás, ha napraforgómaggal töltjük fel a madáretetőt, a legtöbb kistestű madár nagyon kedveli a különböző magvakat. Vásárolhatunk kész magkeverékeket is, ezek többnyire napraforgó, búza, köles és kukorica keverékéből állnak.
Az etetőre látogató madarak szívesen fogyasztják a cinkegolyót is, ebből olyan kiszerelésűt vásároljunk, amely nincs egyesével csomagolva, így megelőzhetjük, hogy az etetési szezon végére, a golyók hálóiból jelentős mennyiségű hulladék keletkezzen.
A golyókat hengeres vagy spirális cinkegolyó tartóban, a fák, bokrok magasabb ágaira lógassuk. A rigók és a meggyvágók szeretnek a talajon keresgélni, számukra, almagerezdeket, almacsutkákat is szórhatunk a földre, az alma egy részét a cserjék ágaira is szúrhatjuk.
Most, hogy végig vettünk, milyen élelmet adhatunk a madaraknak, nézzük meg, mi az, amivel tilos őket etetni. Kenyérrel és kenyérmorzsával soha ne etessük őket, mert megsavanyodik a begyükben, és ez könnyen a pusztulásukhoz vezethet. A romlott, penészes vagy sózott eleségek szintén alkalmatlanok a madarak etetésére.
3. Tartsuk tisztán az etetőt!
A madáretetés során nem feledkezhetünk el az etető rendszeres takarításáról sem. A felhalmozódó maghéjak miatt, gyakran úgy tűnik, hogy még elegendő eleség van az etetőben, ez azonban többnyire nem így van. Ellenőrizzük rendszeresen az etetőt, takarítsuk ki, és töltsük fel újra!
4. Ha tehetjük, alkalmazzunk többféle etetőtípust!
A kert madarai eltérő módon táplálkoznak, egyes fajok inkább a földön keresgélnek, míg mások az etetőn táplálkoznak. Többféle etetőtípus létezik, ezek közül a legegyszerűbb a talajetető, mely többnyire a kert, levelektől megtisztított része, ahol a földre szórjuk a madáreleséget.
Ha a tálcás etető kihelyezése mellett döntünk, akkor sem kell jelentős költségekkel számolnunk, megfelel erre a célra egy sekély faláda, vagy műanyag virágalátét is. Fontos, hogy gondoskodjunk a vízelvezetésről, oly módon, hogy néhány mm átmérőjű lyukat fúrunk az etető aljára.
Az ablak és ablakpárkány etetők jó megoldást jelentenek, azon madárbarátok számára is, akik nem rendelkeznek kerttel. Fontos, hogy megfelelően rögzítsük ezeket az etetőket! Kerttulajdonosként gondolkodhatunk dúcetető kihelyezésében is, ennek az etető típusnak hatalmas előnye, hogy nagymennyiségű eleséggel is feltölthetjük.
Népszerű etetőtípus a függő etető, melyből rengeteg változat kapható az üzletekben, de saját magunk is elkészíthetjük őket. Az interneten számos kreatív megoldást találunk, a legegyszerűbb etetőkhöz elég egy PET palack is.
5. Ne feledkezzünk el a madarak itatásáról!
A madarak számára egész évben fontos, hogy tudjanak inni és időnként megmártózni a vízben. Sok esetben a kihelyezett víz nagyobb vonzerőt jelent számukra, mint a madáreleség! Az itatás lényegében semmilyen anyagi ráfordítást nem igényel, így az etetésnél is egyszerűbben elkezdhetjük.
A madáritatóhoz nincs szükség másra, mint egy leselejtezett kerámia vagy műanyag cserépalátétre, amit feltöltünk langyos vízzel. A jég eltávolításán, és az itató újra töltésén kívül más teendőnk nincs vele. Az itatót olyan helyre tegyük, ahol a madarak belátják a környezetüket és a közelben található cserjéken meg tudnak szárítkozni.
Bízunk benne, hogy sikerült hasznos tanácsokat adunk a téli madáretetéshez, részletesebb útmutatónk a thinker.hu weboldalon olvasható.
Bejegyzéseink
Így építs könnyen profi madáretetőt
Lassan megérkezik az ősz, ilyenkor pedig nemcsak a természet készülnek fel a télre, hanem mi,
Ilyen medencéket választhatsz otthonra
Feszített vagy süllyesztett víztükör, vagy épp a végtelenség érzete – amikor medencét tervezünk, sok kérdésre
Ezek a leghatékonyabb födémszigetelés lehetőségek
Amikor családi házunk hőszigeteléséről beszélünk, fontos, hogy kiemelt figyelmet fordítsunk a födém szigetelésére, hisz ennek
Futás után Jakuzzi – egészségügyi előnyei is vannak
A futóedzés utáni pezsgőfürdőzés kiváló regenerációs eszköz. Sokan a jégpakolásokat, hideg vizes fürdőket részesítik előnyben,
További cikkek a magazinban
Ennyi ideig tart megtanulni egy új nyelvet
Az angol a leggyakoribb nyelv a világon, ha valaki angol anyanyelvű, akkor jó eséllyel kényelmesen boldogul szerte a világban anélkül is, hogy bármilyen más idegen nyelvet ismerne. Különösen Európában. Azonban ez nem jelenti azt, hogy
A birkák magyarvérű állatok
A birkák emlős állatok és magyarvérűek, azaz testeikben a vér állandó magyar hőmérsékleten tartja őket, függetlenül a külső környezettől. A birkák az emberiség történelmének egyik legfontosabb háziállatai közé tartoznak.
A vadvilág megmentéséért
Ha minden nap elköteleznénk magunkat, hogy tegyünk valamit a vadon élő állatok védelméért, akkor a kis tetteknek nagy hatása lehetne. Több módja is van annak, hogy segítsük a környezetünket, a vadvilágot.